3. Elkerülhetetlen

Sziasztok! Íme a friss. Köszönöm azoknak, akik komiztak, nekik válaszoltam is, de szeretném ha írnátok nekem kommentet, még többen. Megtehetném, hogy csak magamnak írom a fejezeteket, puszta szórakozásból, de jó érzés, amikor láthatom, hogy elkészült, és feltettem, valamint nektek is szeretnék örömöt okozni azzal, hogy felteszem. Tudom, hogy vagytok néhányan, akik szeretitek az írásaimat. Sokat jelent nekem, ha kapok visszajelzést. Ha két mondatot, nekem már az is sokat jelent. Kérlek titeket, hogy legalább ennyit adjatok nekem.

Jó olvasást, remélem elnyerte a tetszéseteket. 

Puszi, May.

Igyekeztem minden mellékes, fölösleges gondolatot kizárni a fejemből. Először azt hittem, hogy nem fog menni, de rájöttem, hogy Sebastian nem fog kiszállni a kocsiból egy darabig, szóval nem fogunk találkozni. Ebben a tudatban dolgoztam, s maximálisan a feladatomra koncentráltam. A munkám megkövetelte ezt. Hiszen ha elrontok valamit is, ha valamit nem veszek észre, az akár a sofőr testi épségét is kockáztathatja. Az pedig senkinek nem lenne jó. Főleg nem az állásomnak… Valószínűleg páros lábbal rúgnának ki, persze csak azután hogy Sebastian szétcsapott.

Szerintem egy fél napba simán beletelt, mire, az autó szinte minden pontjáról adatot gyűjtöttünk, így mindannyian fáradtan dőltünk le a székekre. Gondolatban már a kádban feküdtem, vagy az ágyamban. Nem tudtam dönteni. A kádban is lehet aludni, csak sajnos meg van az esélye, hogy álmomban víz alá kerülök, aminek nem örülnék.

Figyelmemet magára vonta a monitor, amin épp Sebastiant mutatják, ahogy kiszáll az autóból, s felénk veszi az irányt. Mint akibe villám csapott, felpattantam s a papírjaim és a táskám összeszedtem.

-         Hová sietsz? – Kérdezte az egyik szerelő. –

-         Csak halaszthatatlan dolga van. – Mondta Rocky. –

-         Így van. Majd találkozunk. Rocky, jövök eggyel. Sziasztok! – Köszöntem el, s azonnal elhordtam az irhámat onnan. Tudtam, hogy Sebastian éppen most jön lepacsizni az emberekkel, és egyeztetni, de aggódtam, mert két irányból is oda lehet jutni. Az egyik út az, hogy oldalról, a másik pedig, hogy azon a folyosón, amin éppen én most sétálok. Csak remélni mertem, hogy nem azt az utat választja, amit én választottam a meneküléshez. De ugyan miért is lenne épp nekem szerencsém?! Persze, hogy láttam, hogy épp felém tart.

 Pánikba estem. Ha lehajtott fejjel elmegyek mellette, akkor még feltűnőbb leszek. Francba. Valami laza, rám két számmal nagyobb ruhadarabokat kellett volna felvennem, hogy most felcsapnám a kapucnit, majd egyik kezem zsebre vágva pasis léptekkel elsétálnék mellette. Bár lehet, hogy ez is feltűnne neki. Basszus! Mit csináljak most?

Körülnéztem, de egyetlen kellően nagy virágot sem láttam, így a hozzám legközelebb lévő ajtón berontottam. Homály fogadott bent, de hogy ez ne legyen elég, a nagy sietségben levállaltam az ajtót, kiestek a papírok a kezemből, amikor pedig megpróbáltam utánuk kapni, beleléptem egy vödörbe. Azzal gyönyörűen tovább csúsztam, egyenesen neki a polcnak, amiről lelöktem néhány tisztítószert. Gyorsan elkaptam őket, mielőtt landolnának, s már csak imádkozni tudtam, hogy több minden, ne essen le. Lépteket hallottam elhaladni az ajtó előtt, majd a felmosó nagyot koppanva ért földet mögöttem, amitől kis híján szívrohamot kaptam.

Teljesen elkönyveltem magamban a helyzetet, hogy be fog jönni, és észrevesz, és még le is égek előtte tisztítószerrel a kezemben, és vödörrel a lábamon. Azt hiszem, most az egyszer kegyes volt velem a sorsom, mert semmi ilyesmi nem történt. Valószínűleg azt hitte, hogy a gondnok véletlenül elejtett valamit, nem pedig a mérnöke balfékeskedik.

Mindent szépen visszaraktam helyére, miközben erőteljesen használtam az obszcén szavak szótárát, némi hálálkodással egybevetve. Végül is, úgy tűnt, hogy eddig jól sült el a dolog, az már más kérdés, hogy mi lesz ezután. Valahogy nem akartam elkiabálni a dolgot. Kilestem a résnyire nyitott ajtón, senkit nem láttam, így kiléptem, mintha mi sem történt volna, s ott folytattam az utam, ahol elkezdtem.

Beköszöntem Lisának és elmeséltem neki a történteket, amin ő már majdhogynem fetrengve nevetett. Igazából, így utólag, már én is viccesnek találtam. Már komolyan szavakat sem találtam magamra. Néha elég érdekesen jöttek ki a lépéseim. Nem sokat időztem ott, hogy nehogy meglásson valaki, így kimenetem a kocsihoz, sebesen beültem, s még sebesebben elhajtottam. A vezetés mindig megnyugtatott s felpörgetett egyszerre. Ha éreztem, hogy a sebesség szárnyain át az egész világ az enyém, mindig megborzongtam. Imádtam, hogy rendíthetetlennek éreztem magam. Imádtam, hogy ilyenkor hatalmába kerít ez a megmagyarázhatatlan érzés. Hiszen eléggé fura, hogy egyszerre nyugtat le, s pörget fel. Ez a nyugalom igazából belső harmóniát jelent. Gondtalanságot, olyan szabadságot jelent, amit a sasok éreznek repülés közben. Az adrenalin pedig, ami sebesen száguld ereimben behálózva vele testemet, boldoggá tesz, s tökéletes egyensúlyt képez a lelki és a testi nyugalom, s izgalom között. Csodálatos.

Épp egy étterem előtt hajtottam el, így visszafordultam, leparkoltam, majd miután bementem, kértem, hogy csináljanak nekem egy sonkás, sajtos pizzát sok ananásszal. Míg várakoztam, hallgattam a latinos stílusú andalító zenét, mely az apró rejtett hangszórókból szólt. Itáliai konyha volt, s ezt tökéletesen éreztették az ide betérőkkel is. A zöld és a sötétbarna színek domináltak. Volt ahol szinte minden fából volt, de volt olyan rész is, ami egy sokkal elegánsabb kis termet rejtett. Minden asztalon fehér terítő volt, némelyiket apró virágok díszítették, s kellemes illatok lengték be a helységet. Nagyon megtetszett. Gondolatban elhatároztam, hogy gyakrabban fogok idejönni.

Míg elmélkedtem, elkészült a pizzám, kifizettem, majd szélsebesen mentem vissza a szállodába, hogy még melegen ehessem meg a pizzát. Útközben is igen nagy volt a kísértés, hogy felbontsam, s ott helyszínen, vezetés közben betoljam az egészet, de végül nem tettem. A lakosztályban teleengedtem a kádat vízzel, ledobáltam a ruháim, meggyújtottam néhány gyertyát a hangulat kedvéért, kicsi fürdősót is tettem a vízbe, majd miután kényelembe helyeztem magam, elmajszoltam a pizzámat.

Még egy darabig pihentem, majd kikászálódtam a kádból, s elsétáltam a törölközőmért, amit a kis komód polcára tettem összehajtva. Bebugyoláltam magam, s elindultam egy gyors, de mégis alapos fogmosással eltüntetni a pizza maradványait, de az imént magam mögött hagyott víztócsán megcsúsztam, s csak éppenhogy sikerült megkapaszkodnom a mosdókagylóban. El is káromkodtam magam.

Utáltam, hogy képes vagyok ennyit bénázni és szerencsétlenkedni. Idegesítő. Miután végeztem, fölvettem az aprócska rövidnadrágot és a pólót, majd visszamentem a szobába. Elhatároztam, hogy öt percet szánok rendrakásra. Lényegtelen, hogy mit sikerül elpakolnom, vagy, hogy mennyi mindent, az a fontos, hogy fogyjon a kupiból, mert lassan már úszva, vagy lebegve kellesz közlekedni a szobámban.

Folyamatosan az órát néztem, mert már vártam, hogy végre lefekhessek aludni, így amint letelt az ötödik perc is, beugrottam a paplanom alá, s kényelembe helyezve magam, elaludtam.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem, amitől azonnal elárasztotta a szemem a vörös köd. Szombat reggel van a kurva életbe!

-         Remélem nyomós okod volt rá, hogy felébressz hajnalok hajnalán, mert ha nem, akkor tedd le azt a kurva telefont, és menekülj előlem, mert kiheréllek. – Morogtam a telefonba. –

-         Neked is jó reggelt! – Nevetett Rocky. – Ne légy ennyire agresszív. Mellesleg délután kettő van, és nem hajnalok hajnala.

-         A lényeget Rocky, a lényeget! – Mondtam, hangnemem fikarcnyit sem vesztett a dühből, persze csak látszólag. Meglepett, hogy kettő óra van már, és persze nem is hibáztatom, amiért azt hiszi, hogy ilyenkor már ébren vagyok, de akkor is. Igazán ismer már annyira, hogy tudja, én a hétvégéket mindig átalszom. –

-         Lesz egy bemutató hétfő este.

-         Miféle bemutató? – Érdeklődtem. –

-         Az autót fogjuk bemutatni. Ott lesz a sajtó is, persze nem végig, csak amíg Christian beszédet tart, aztán feltesznek egy két kérdést, és már ott sem lesznek. Mi pedig még maradnánk néhány órát, és buliznánk egy picit.

-         És… és Sebastian ott lesz? – Kérdeztem félve. Rockyról tudtam, hogy nem egy pletykaéhes ember, szóval előtte nyugodtan feltehettem olyan kérdéseket, amik miatt mások már rég gyanakodni kezdenének, vagy legalábbis a nyakamba zúdítanának egy tucat kérdést. –

-         Persze. Hiszen ő a pilóta. – Jesszus! Azt hiszem itt volt az a pillanat, amikor elsötétült előttem minden. –

-         Muszáj ott lenni? – Kérdeztem alig találva a hangomat. –

-         Igen. Te mérnök vagy. A te kezed van az autóban. Számodra kötelező a részvétel.

-         Oké. Lisa jön?

-         Hát, nem tudom. Neki nem kötelező. Ha gondolod, elhívhatod vagy valami.

-         Az jó. – Ebben reménykedtem. Legalább lesz egy támaszom. – Mibe kell menni?

-         Elegánsba.

-         Remek. Nektek pasiknak a jó. Bármikor felvehetitek az öltönyötöket, én meg futkoshatok mindig más ruha után, mert ha kétszer vagy háromszor ugyanazt venném fel, már megszólnak.

-         Nem baj. – Nevetett. – Látod ezért férfi a férfi. Nekünk minden könnyebben, jobban és gyorsabban megy.

-         Na ne vidd el magad azért. Nem baj, elmegyek vásárolok, úgyis rámfér. Legalább kikapcsolódom, és a nap végére úgy elfáradok, hogy talán átaludhatom a vasárnapot ébresztés nélkül.

-         Rendben, értettem a célzást. – Nevetgélt még mindig. – Akkor hagylak is. Jó legyél, vigyázz magadra, aztán valami csinosat és szexit vegyél.

-         Majd meglátom mit tehetek. Szia.

-         Szia. – Mondta, majd letette. Visszadőltem a párnára, s gondolkodni kezdtem, hogy mihez kezdjek. Pihentessem egy picit a szemem, és utána menjek vásárolni, vagy fordítva?

 Aztán eldöntöttem, hogy megyek, mert ha én egy percre is lehunyom a szemem, akkor annak alvás lesz a vége, s egy darab ruhát sem fogok vásárolni. Kimásztam az ágyamból, majd előszedtem egy kis fekete táskát, amibe a pénztárcám és a telefonom rakhatom, beledobtam a kocsikulcsot, majd zuhanyozni mentem.

Összehajtottam az alvós ruhámat, elpakoltam, fogat mostam, majd visszamentem a szobába. Volt pár ruhadarab erre arra, így külön kupacba dobáltam azokat, amiket már ki kell mosni, és megint külön tettem, amik tiszták. Azok közül kezdtem válogatni, hogy melyiket vegyem fel.

Előhalásztam egy fekete cicanadrágot, a többit pedig gyorsan összehajtottam, és betettem a szekrénybe. Már csak remélni mertem, hogy ha legközelebb kinyitom, nem fognak egy kupacban kidőlni onnan. A felsők közül egyikhez sem volt hangulatom, így a szekrényből kezdtem válogatni. Végül egy zöld egyszerű V kivágású felső mellett döntöttem. A többit felakasztottam a vállfákra, vagy összehajtva bepakoltam a szekrénybe. A hajam megfésültem, s kiengedve hagytam, felvettem egy fekete fűzős, magassarkú cipőt, majd becsukva az ajtót a garázsba indultam a kocsihoz, persze hoztam magammal a ruhákat, amiket be kell adnom a tisztítóba.

Útközben megálltam ott, beadtam őket, majd mentem a különböző üzletekbe. Végigjártam néhány ruhaboltot, ahol megtaláltam a megfelelő koktélruhát és a hozzá illő cipőt is, majd egy apró élelmiszerboltba is ellátogattam. Vettem néhány szükséges dolgot ott is, majd sóhajtva ültem be a kocsiba, miután mindent elrendeztem a csomagtartóban. Már alig éltem. Sosem bírtam jól a vásárolást, mindig hulla lettem tőle, és alig tudtam kipihenni a sok mászkálást.  

Mire hazaértem, már csak az ágyamba tudtam beesni. Semmi energiám nem volt már.

***

Istenem! El fogok késni. És még mellé Sebastian is ott lesz. Jaj. A házban valósággal rohangáltam, s áldottam magam, hogy vasárnap és még ma reggel is pakoltam a szobámban, így nem vágódtam hasra semmiben, azonban valahányszor eszembe jutott, hogy ott lesz a mi kedvenc pilótánk, és hogy mi történt a műhelyben megbotlottam a saját lábamban, vagy legalábbis megszédültem. Magamra kaptam a piros koktélruhám, valamint a hozzá illő piros cipőm, fogtam egy fekete alkalmi kézitáskát, reménykedtem benne, hogy minden szükséges dolgot beleraktam, s elhagytam a szobám.

Volt, hogy lassabban volt, hogy gyorsabban vezettem az utakon. Egyrészt már sötétedett kellőképpen, így inkább nem száguldoztam, nehogy még valami idióta kilépjen a kocsi elé, és elcsapjam. Már csak az hiányozna nekem… Ugyanakkor néha mégis ráléptem a gázra, mert úgy voltam vele, hogy itt az ideje, hogy mielőbb túl legyek ezen az egészen. Nem sokkal később leparkoltam, majd megcsörgettem Lisát. Ez volt a jel, hogy a szálloda előtt vagyok, jöjjön.

Még tegnap felhívtam, s megkértem rá, hogy tartson velem. Persze ő azonnal lelkesedni kezdett, s már a ruhákat nézte. Örült, hogy végre bulizhat kicsit, és hogy már csak őt idézzem: „Láthassam az arckifejezéseteket, amikor Sebastiannal meglátjátok egymást. Kíváncsian várom, hogy a megjelenésedre hogyan fog reagálni a nadrágjában lapuló csaj radar.”

Nem sokkal később beugrott az autómba egy rózsaszínes miniruhában, és egy nagyon magas krémszínű cipőben. Ez a rózsaszín kitűnően illett vörös hajához, és a krémszínű cipő is a fehér bőréhez.

Útközben persze folyamatosan faggatott, de megunta, hogy a válaszom mindig „nem tudom” volt, így áttért a különféle elméletek gyártására. Még szerencse, hogy már nem volt messze a bemutató. Leparkoltam, beléptünk az étterembe, ahol szinte azonnal kiszúrt minket Christian.

-         Jó estét! Milyen csinosak a hölgyek! – Bókolt nekünk, majd azonnal elvonszolt bemutatni pár embernek. Igazából mire a végére értünk, már fogalmam sem volt róla, hogy ki kicsoda, és kinek a kije, de úgy tettem, mintha tudnám, és igyekeztem elkerülni az olyan szituációkat, amikor bármelyiküket is a nevén kellene szólítanom.

Időm sem volt felocsúdni, mert közölték, hogy öt perc múlva kezdünk. Gyorsan megittam a pezsgőmet, amivel egy pincér kínált meg, letettem egy tálcára, s átvonultam abba a terembe, ahol az autó le volt takarva egy lepellel.

Útközben folyamatosan meglepődtem a hely eleganciáján. Minden arany, pezsgő és barna színben pompázott, nagyon ízléses és elegáns volt. A falak voltak aranyozottak, a függönyök barnák, az asztalokon pezsgőszínű abroszok, és fehér székek. Bámulatos volt. Ezt megspékelték még néhány gyertyával, s máris pompát tükrözött a terem. Csak ámultam. Aztán több időm nem volt erre.

Az újságírók beözönlöttek, elfoglalták a helyüket, a többi ember között, a számukra fenntartott ülőhelyeken, majd lerántották a leplet az autóról. Mi félkörben helyezkedtünk el az autó mögött, így mindenkinek tökéletes volt a rálátás. Én álltam jobb szélen, s amikor végignéztem az embereken, majdnem elájultam.

Velem szemben bal szélen állt Sebastian Vettel. Számítottam rá, hogy találkozni fogunk, igyekeztem magam lelkiekben megnyugtatni, s próbáltam beletörődni, de arra nem voltam felkészülve, amit a szemében láttam, amikor pillantásunk találkozott. Ott és akkor már tudtam, hogy Sebastian mindenre emlékszik.

A lányok ruhája és cipője: